2013. november 28., csütörtök

Valentin

a kisbabám már elmúlt 19 hónapos, szeretném kicsit összefoglalni milyen kis csibész :) a száraz adatok: 12 kiló, 82 cm, 86-os ruhát hord, de gyanítom, hogy nem túl sokáig már... 6-os (23-as) lába van. Hatfogú! március óta egyetlen új foga sem nőtt, és kezdek komolyan aggódni emiatt. fura. persze március óta folyamatosan fogzós tüneteket produkál, egyszer ezt, egyszer azt (ok nélküli fosás, ököl szájba tuszkolása, ekcémás folt az arcán...), de semmi.

autómániás! nagyon durván. kukás, tűzoltó, verseny, teher, tökmindegy! na jó, a kukás a nambörvan, de jöhet bármi :) ezen kívül a Fáncsiját szereti a legjobban, azzal alszik, eszik, sétál. nem győzöm mosni (szerencsére van váltás-Fáncsi). mostanában rákapott a legóra is, lelkesen építgeti és hozza mutogatni :)

beszédileg ott tart, hogy minden szónak az elejét vagy a végét mondja, ka=kuka, madárka, hamika, stb. én mindent értek, mert a hangsúlyon van a lényeg, de rajtam kívül mással még nem nagon tud beszélgetni :) vannak hoszabb szavai is: kaka, vau, Kakka (Fáncsika), ana, apa, Mamó (Manci), autó... angolul pedig a hi és bye már nagyon megy :)

enni szeret, de nem mindig, és nem mindent. nagyon szereti a cheerios gabonapelyhet, a rizst, tésztát, krumplipürét, husit, de a babakajákat is falja, ha épp azt kap ebédre. nem túl édesszájú, van hogy a palacsintát kiköpi (ahh... nem tudja mi a jó...). inni vedelni nagyon szeret. vizet, szörpöt, kakaót literszámra.

verekszik. gyanítom, hogy Lilutól leste el, azt nem is bánom, ha itthon igyekszik érvényesülni a két banya között, de sajnos sokszor uncsitesó Niall babát, vagy a szomszéd kislányt akarja lecsapni, persze ok nélkül. ez Lilura emlékeztet, ő is ilyen verekedős baba volt. ellenpólusként, ha valamelyik testvére sír, ő már rohan is simogatni, ölelgetni. cuki :)

nagyon szeret itthon segíteni, porszívózik, kukába dob eztazt, mosogatóból kipakol, teregetnivalót adogatja, szennyest válogat, kukát helyrehúz... persze ettől minden legalább kétszer annyi ideig tart, de nem akarom letörni a lelkesedését :)

a babakocsiban ücsörgést nem tudom már sokáig erőltetni, mindenhova sétálni szeretne, csak ez nem mindig kivitelezhető... és akkor aztán kiereszti a hangját és hisztijét. apropó, hiszti. van, de egyáltalán nem vészes. a három gyerekem közül rajta jön ki legkevésbé a dackorszak, ezt a fiúságára fogom :) 

szobatisztulástól nagyon messze vagyunk, fürdés után minden nap bilire akar ülni, de szerintem valami fura széknek gondolja, hiába mondom, hogy pisiljen bele :-D szól, ha éppen kakil, de nem akar bilire ülni vele. én meg nem is szívesen erőltetném ezt a dolgot, télen szeretjük a jó meleg pelenkát. ráérünkarramég.

2013. november 25., hétfő

tél

hideg van! a héten 0-2 fok körül volt, fűtöttem is rendesen! Benci meg Magyarországon volt pár napig. az autónk aksija kipurcant, én személyesen cseréltem ki. már nem járunk úszni, mert fáznak a csajok.

november 6-án megszületett a leendő kiskutyánk, egy cuki kis boston terrier, Lilu el is nevezte Csipesznek, most arra várunk, hogy cseperedjen :) nagyjából ennyisok dolog történt az utóbbi időben... uncsi tél. ja, és világosabbra festettem a hajam.

kreatívkodni nincs nagyon időm, pedig rájöttem, hogy jó móka egyszerű gyerekképeket festegetni, eddig van egy darab félkész :) viszont a hetek óta halogatott krétafalnak nekiálltam tegnap! a csajok szerencsére imádnak színezni, rajzolni, alig győzzük ceruzával, hegyezővel.

Geroldéknál tombol a bárányhimlő, akarom is, meg egy kicsit tartok is tőle, hogy elkapjuk... lassan kiderül! (2-3 hét a lappangás ugye...)

októberi, novemberi képek!














2013. október 8., kedd

2013. október 7., hétfő

2 hónapos összefoglaló :)

nos, igen, augusztus közepe már elég régen volt, idegileg megszenvedtem a nyár utolsó 2 hetét, a nagy magyarországi nyüzsgés után unalmas, esős, házbaszorulós napjaink voltak, a gyerekek csak veszekedtek, verekedtek, minden egyes nap fénypontja a délutáni alvás volt, végre egy kis csönd :)

ezután elkezdődött az iskola, óvoda. Lilu senior infant osztályba ment, ez kb az otthoni nagycsoportos ovival egyenlő, leszámítva az írás, olvasás és matekozás tényét. írül is intenzívebben tanulnak, úgyhogy felköthetem a gatyám... tanulok vele én is. most épp a "köszönöm"-nél tartunk, ami írül "go raibh maith agat", de a legjobb ahogy kiejtik, mert köszönő viszonyban sincs az írással: "gora mahagat"... szóval köszi. Liluci írása nem túl szép, nem jól fogja a ceruzát (de neki úgy kényelmes... ilyenkor nem tudom, hogy erőszakoljam-e a helyes, de számára kényelmetlen fogást, vagy ne?), kicsit görcsösen ír. azt hiszem én is ilyen görcsösen író voltam, de apukája kézírása is olvashatatlan, szóval... az olvasása ügyes, sokat fejlődött már most, az első hónapban.

Mancus ovis lett :) elkezdődött a pre-school, ez minden hétköznap délelőtt ingyen ovi. de mivel nem akartam őt megsétáltatni ovi után, ha gyalog megyünk Liluért, így ráfizetünk egy kicsit és valamikor 2-3 között hozzuk el. hihetetlenül sokat változott a hozzáállása az ovihoz, nagyon szeret járni, megtanulta végre a gyerekek nevét, barátai vannak, jól érzi magát. egyetlen egyszer sem reklamált, hogy menni kell. rohamosan fejlődik angolból is, szinte minden nap új szóval jön haza :)


Valen elkezdett rosszalkodni, most, hogy unatkozi is van alkalma délelőttönként. a dackorszak is beköszöntött, nemrég a "nem"-et is megtanulta mondani. csak olyan dolgokat szeretne csinálni, amit nem szabad, veszélyes. és persze halálosan megsértődik és nagyon sír, ha nem engedek valamit. földönfetrengős hisztit is produkál, de nagyon vicces, mert nem eldobja magát és őrjöng, hanem óvatosan lefekszik, és úgy őrjöng :-D még soha nem láttam ilyen csibészfejű kisfiút :) a mindene az autózás, az autók... minden szembejövő autónak integet, a kukásautót pedig addig kell állva nézni, amíg látható. ha épp utcán futunk össze vele, ez 10 perc egyhelyben-ámulat.
egész jól lehet már vele sétálni, kezdi érteni a járdán közlekedés lényegét, de ha meg kell fognom a kezét, attól kiakad. szóval azért én még jobban szeretem őt babakocsiba zárni.
van egy alvós Fáncsikája (ahogy ő mondja "Kakka"), akit mindenhova cipel, nagyon cuki!


a lányokat beírattam úszni, már 6 hete járnak, eleinte nagy volt a lelkesedés. Mancit nagyon féltettem, mert otthon a strandon szörnyen bátortalan volt, de itt magához képest nagyon ügyes! Lilu pedig a többiekkel bőven egy szinten van, bátran csinálja a feladatokat. mostanra ott tartunk, hogy Lilu rájött, hogy ebben a dologban nem nyerni kell, így már nem nagyon érdekli, egy alkalommal ki is hagyta az úszást, mert annyira sírt, hogy nem akar menni, hogy megengedtem neki, hogy egyetlenegyszer velem együtt csak nézze. Mancika pedig egy csomó feladathoz bátortalan, így az óra felénél általában teljesen félrevonul (tipikus Manci!). szóval nem vagyok teljesen boldog az úszással, de mivel úszni tudni kell, így járunk majd tovább. 8 hetesek a kurzusok, most azon gondolkodom, hogy tartsunk-e szünetet két sorozat között, vagy ne? hát, majd meglátjuk.


Benci veséje meggyógyult, szeptember közepén kivették a sztentet belőle, a kő is eltűnt. elkezdte a szakács sulit, minden csütörtökön iskolába jár. (csütörtökön van a lányok úszása is, így sajnos apuka még egyszer sem látta milyen cukik... szóval ezzel variálni kell majd.). közben ő is 31 éves lett, szakácskabát-tortát kapott :)


az utolsó beszámolnivaló, hogy a lányok haját levágattuk! Mancinak muszáj volt, mert teljesen összevissza frizurája volt, csúnyán elvékonyodott véggel, Lilut meg már nagyon untam fésülni, borzalmas hisztiket vágott le közben... és hát az én kis ikreimnél nem lehet olyat, hogy az egyik így, a másik úgy... ha vágunk, mindkettőnek vágunk!


2013. augusztus 15., csütörtök

egy nyaralas margojara

voltunk Pakson, Kistormason, Erden, Balatonlellen, Budapesten, Fulophazan, Kecskemeten, Pecelen, Kiskunlachazan, Rackeven, es persze Nagyvenyimen, falunapoztunk, buliztunk, nosztalgiaztunk, szulinapoztunk, pancsoltunk, csonakaztunk, kiprobaltuk a magyar ugyeletet, latogattunk kisbabat, kiskutyat, telitodtunk turorudival, dinnyevel  (en jegeskaveval is), megtanultam TRX-ezni, voltam manikur-pedikurosnel, kozmetikusnal, fodrasznal, piercingesnel, a lanyok lovagoltak, tancoltak, cimlapon szerepeltek, talalkoztunk mindenkivel aki kedves. koszonjuk, szep volt!

2013. július 28., vasárnap

3...2...1!

csomagok kész, gyerekek kész, idegileg kész, 10kor indulás!

2013. július 20., szombat

július

zajlik a nyár, vagyis így írom inkább: NYÁR, mert ez tényleg olyan, mint amit Magyarországon megszoktunk, 30 fok, napsütés, kertiparti, bandázás. a gyerekek imádják, kár, hogy az apjukból olyan kevés jut nekik :(

nem is tudom felsorolni mennyi élmény ért ebben a hónapban, 31 éves lettem, kirándultunk Ágikával Ennisben, voltunk családilag a tengerparton, kertibulik egymás hegyén hátán, két barátném is anyuka lett, és ami a legizgalmasabb, lassan csomagolunk és utazunk haza pár hétre! igazából a lányok már tegnap be is csomagoltak, nagyon izgatottak :) (azért én ma még visszapakoltam mindent a helyére... kicsit még ráérünk.)

Benci vígan él a sztentjével (a cső a veséjénél), dolgozik, felvették a szakács suliba, vesekőzúzáson is volt, de most újra várakozunk szeptember közepéig, hogy távozzon a sok apróra zúzott kövecske, és kivehessék a sztentet. nagyon jól bírja amúgy, az alábbi képek között erre bizonyítékom is van :)




















2013. június 28., péntek

a szuleink hibaja?

erdekes blogbejegyzesre bukkantam, egy anyuka "tollabol"...
csak meresztgettem a szemem olvasas kozben, bar lehet hogy nekem van szerencsem a szuleimmel (biztos is), de duhos kis fiatal felnott lehetett az anyuka, ha a fogmosastol az utazasi szokasaiig mindenert a szuleit okolta... aztan anyukakent szinten a szulei milyensegevel magyarazza az esemenytelen eletet.
ne legyunk mar ilyenek emberek! az eletunk a mienk. anyukank es apukank mutat egy utat, iranyt, de nem kotelez ra senki, hogy arra menjunk. en peldaul igen messze vagyok a szuleim altal helyesnek velt uttol, sok szokasukat es szabalyukat rugtam fel, a magam eletet elem. mert igy akarom. persze az is lehet, hogy ok mutattak meg hogyan kell szabadnak lenni :)

2013. június 24., hétfő

buszke

Bencire vagyok buszke. korhaz utan, hetfo delelott elment felveteli elbeszelgetni (nem akarta lemondani, fontos.) a szakacs suliba.
ma megjott a level, hogy felvettek! szeptembertol dolgozik es tanul es ferj es apuka egyszerre, van miert buszkenek lennem ra. meg az is milyen durva mar, hogy angolul felvetelizett, es angolul fog suliba jarni, es ez neki mar meg se kottyan!

2013. június 21., péntek

maradunk

sajnos el kell engednem ezt a költözés dolgot, nem tudjuk kivitelezni. májusban nem volt kiadó ház Sixmilebridgeben, most hogy már van egy-kettő, Benci betegsége a fő kalandunk. mire azon túl leszünk, utazunk Magyarországra, ha visszajövünk, kezdődik a suli... a költözés sehova sem fér be (se időben, se pénzben), a tanévet pedig nem akarom megszakítani. egy évig még tuti maradunk a környéken (de a házcseréhez ragaszkodom! na.), és ki tudja, talán addigra a csajok úgy beépülnek ide, hogy nem lesz szívem kiszakítani őket. most is gondolkodtam sokat, jövőre még nehezebb lesz. de erről majd gondolkodom akkor. 

2013. június 20., csütörtök

bizonyítvány :)


név: Illangó Czeller-Dudás
osztály: junior infant, Nicola Cummins

a gyerek tanulóként
tanulás iránt érdeklődik:              mindig 
figyelmesen hallgat:                     mindig
jól dolgozik egyedül:                   mindig
jól dolgozik a többiekkel:           mindig
aktív résztvevő:                          mindig
házi feladat magas minőségű:      mindig
körültekintően dolgozik:             legtöbbször

a gyerek szociális és személyes fejlődése
boldognak tűnik az iskolában:              mindig
az osztályban jól viselkedik:                 mindig
jól keveredik a többi gyerekkel:           mindig
az udvaron jól viselkedik:                     mindig

a gyerek tanulása az év folyamán
1: jelentős nehézség tapasztalható
2: néhány nehézség tapasztalható
3: kényelmesen teljesít
4: nagyon jó
5: kiváló

angol
hallgató készségek:           3
szóbeli nyelv:                    3
olvasás:                            3
képolvasás:                      4
hangtan:                           4
külalak (írás):                   3

Képolvasás: 37/39. átnézni: „home” és „said”.
Hangtan: 36/36
Szóalkotás (betűkből): óriásit fejlődött hangtanban, és most magabiztosan és pontosan rakja ki a szavakat.
nagyon elégedett vagyok az olvasásbeli fejlődésével.
a beszéde kitartóan javult ebben az évben.
gyakorolni ezeket a betűket: „d, g, n, b”.

ír nyelv
Illangó készséges résztvevő. néha szüksége van sugalmazásra, mikor kérdésre válaszol.

matematika
számok:                         3
egyéb területek:             3

Illangó jól megbirkózott a matematika tantervvel, teljesen megértette a matematikai fogalmakat, amikkel ebben az évben foglalkoztak.
gyakorolni: az 5-ös számot leírni.

történelem, földrajz
lelkes és érdeklődő.

művészeti képzés
zene:                            4
dráma:                          3
vizuális művészet:          4

Illangó élvezi a művészetoktatást.

testnevelés                                                              3
szociális, személyes és egészségügyi oktatás       3
vallás, etika                                                             4

hogyan tudod támogatni a gyereked további tanulását
gyakoroljátok a  matematikát egyszerű játékokon és tevékenységeken keresztül: tárgyrendezés, társasjátékok, stb. gyakoroljátok a szavakat.
biztatnám Illangót, hogy folytassa nyáron is az együtt olvasást (szülővel), hogy fenntartsák azt a tudást, amit megvalósított, és folyékonyabban tudjon olvasni. továbbra is szókirakózzon, és biztatom őt, hogy kíséreljen meg nehezebb szavakat. gyakoroljátok a képolvasást és a hangtant.

megjegyzés:
Illangó egy nagyon kellemes kislány, aki jól halad a társaival. az oszályban aktív résztvevő, és jól megbirkózott a tantervvel. a nyelvi készségei kitartóan javultak és nagyon elégedett vagyok az olvasás- és kiejtésbeli fejlődésével. Illangót öröm volt tanítani, és a legjobbakat kívánom neki a következő osztályban! Szép munka llangó!

iskolai jelenlét:                92%
pontosság:                        mindig pontos