érdekes, kezdem megszokni az éjszakázásokat... mondjuk amikor már negyedszer keltünk 4 órán belül, akkor kicsit éreztem, hogy a feszültség füst formájában távozik a fülemen kersztül, bár főleg azért voltam mérges, mert Liluci nem jól időzítette a sírásait, hiszen azt a részt, amikor az eredményhírdetés volt a megasztárban és a szombat esti táncban, azért átaludtuk :)
pedig úgy bíztam a viburcol kúpban, hogy majd jól megkupálom a gyereket este és király éjszakánk lesz! de nem... hát éjfélkor megtámogattam a fájdalomcsillapítást egy kis panadollal, érdekes, utána aludt reggel 7-ig. bár az is lehet, hogy addigra már jól elfáradt.
pedig úgy bíztam a viburcol kúpban, hogy majd jól megkupálom a gyereket este és király éjszakánk lesz! de nem... hát éjfélkor megtámogattam a fájdalomcsillapítást egy kis panadollal, érdekes, utána aludt reggel 7-ig. bár az is lehet, hogy addigra már jól elfáradt.
a vacsoráztatás annyi változást hozott az életünkbe, hogy reggelente tüzijátékra ébredünk, hangos durranások hallatszanak a kiságy felől és azt figyeltem meg, hogy sokkal szívesebben eszi a kanalas bébikajákat, mint az anyatejet. kezdek kétségbe esni, hogy a nagy igyekezetemben, hogy a sovánka gyermekemet normál ütemben hízlaljam, most sikerül lassan leszoktatnom a szopizásról... remélem nem így lesz.
a péntek esti fergeteges partiról még nem is meséltem, amikor megünnepeltük a Józsával a Dittike szülinapját (ami amúgy ma van, boldogságos szülinapot a világ legjobb fodrászának!! ). az ünnepelt sajnos nem ért rá aznap, én viszont a bulija napján nem tudok elmenni itthonról, szóval gondoltuk megünnepeljük őt nélküle :)
no az úgy volt, hogy Lilu fél 8-kor elaludt, én háromnegyed 10-ig vártam, nehogy fölébredjen, hogy még éhes, aztán leléptem. átértem a Jozefhez, Irén baba még nagyban lakmározott, esze ágában nem volt elaludni, addig mi beszélgettünk, én megettem Irénapuka palacsinta-maradékát, ittunk egy pohár sört, Irén kezdett álmosodni. már láttuk a fényt az alagút végén... és akkor hívott a Benci, hogy a gyermek ordííít fél órája, mi legyen? mi legyen-mi legyen... séti-simi-puszi-ringatás.
hát a kisördög ott motoszkált onnantól a fejemben, hogy milyen anya vagyok én, a síró gyermekem engem akar, én meg itt sörözgetek... azért reménykedtem, hogy megnyugszik apájával.
Irén fél 12-kor sikeresen elaludt, mi gyorsan levittük a kutyikákat sétálni (éjféli kutyasétáltatás - ilyen is csak Juhászéknál van asszem...) közben hazatelefonáltam, gyermek még mindig sír, sőt lassan apuka is, szóval inkább hívtam egy taxit és hazafelé vettem az irányt.
jó buli volt!
egyébként, ha már Liluról és Irénről beszéltem, el kell mondanom, hogy mindkét csaj 6 és fél kiló és íme CsontiLilu és DagiIrén:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése