2008. november 3., hétfő

Hévíz harmadik nap

hát ez egy tartalmas nap volt, sok-sok sétával, úszással, jakuzzival, sütizéssel-kávézással, főzéssel, mosással, veszekedéssel, kibéküléssel...
délelőtt kicsit besokalltam, hogy nekem nem jut pihenő, az egóm feltört az anyaságom alól, elég csúnyán ráolvastam a férjemre, hogy örülök, hogy ő jól érzi magát, de nekem ez nem is pihenés, olyan, mintha hozta volna magával pihenni a háztartási robot Nojcit... nos, megbeszéltük, állítólag kedden lesz az én napom.
sikerült wellnesskednünk, mindhármunknak, végre volt hely a jakuzziban a babának is, míg nem ment a bugyogás, megúsztattuk a kiscsirkét. nagyon élvezte, majd kiugrott a kezemből, annyira kapálózott a kis lábaival. jól el is fáradt a nagy úszásban, beleraktuk a bálnába és elnyomta a víz ringatózása.
én megint úsztam, nagyon jól esett, annyira elfáradtam, nehéz volt rávennem magam, hogy még sétálni is elmenjünk. de elmentünk, kávéztunk, sütiztünk, de sajnos besötétedett, mire elindultunk, gyermeket hazafelé (domb tetejére) már kézben kellett vinni. ezt a sötétben rettegést nem tudom honnan szedte, de ez így nagyon nem jó.
még gyorsan összedobtam egy vacsit, makika nagyon hamar bealudt, és nekünk sem kellett sok, este 9-kor már az egész család durmolt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése